2010. október 21., csütörtök

2010. október 19., kedd

Egy kis nyár

Akár milyen rossz is kijelenteni, leírni, nagyon közeledik a tél. Egyre később világosodik, korábban sötétedik, szinte napról napra hidegebb van. Az ősznek egyfelől örülök, mert ilyenkor nagyon szeretek tájképezni járni, másrészről meg jó lenne a nyári melegben mászkálni, és élvezni a napot.
Egy kis nyári városligeti hangulat a szürke hétköznapokra.

2010. október 4., hétfő

Velencei tó

Hosszú idő után vasárnap sikerült elmennem fotózni egy nagyon kedves fotós baráttal, Dobrovits Ádámmal. A Velencei tó volt az úti célunk. Az időjárással nem volt nagy szerencsék. Mire odaértünk, elkezdett esni az eső. Aztán elállt. Aztán megint esett. Csak viszonylag rövid időre értem rá, hattól kilencig fotóztunk, aminek ez lett az eredménye.



A fotózás közben vettem észre a kikötőben lévő különböző oszlopokat. Mindegyik valamilyen számot jelenített meg tükörképével együtt. Így született a "188" és "80" című képem.