2010. november 26., péntek

Metro Photo Challange

A tegnapi napon kihirdették az idei Metro pályázat első tíz fotóját három kategóriában. Két képpel sikerült bekerülnöm.



Túl sok reményt nem fűzök a továbbiakhoz. Nem nagyon szoktam olyan pályázatokon elindulni, ahol a végső sorrendet a közönség dönti el, mert ezek az amolyan "kinek van több haverja" versenyek. Több ismerős név is van a fotók között, akiknek szintén sok sikert kívánok! Aki gondolja szavazzon képekre, vagy ha talál neki jobban tetszőt, akkor arra.

2010. november 24., szerda

Photokina 2010

Kölni utazásom története még július 24-én kezdődött, a III. Fotomarathon rajtjánál, amikor még nem is sejtettem, hogy a képsorozatommal megnyerem a fődíjat. Miután megkaptam a témaköröket, az az ötletem támadt, hogy a lehető legegységesebben készítem el a sorozatomat. Az ötletem szerint, fekete-fehérben, a mozgást és az idő múlását érzékeltetve oldottam meg a feladatokat. Aztán jött a telefonhívás a fődíj felajánlójától a Partners Kft-től, aki a HASSELBLAD magyarországi forgalmazója, hogy sikerült megnyernem a fődíjat, elutazhatok velük Kölnbe megtekinteni az idei Photokina kiállítást. Akkor még nem is gondoltam, hogy mekkora élményben lesz részem.




Régóta foglalkoztatott a gondolat, mint fotóst, hogy vajon milyen lehet ez a vásár, mi várja az odalátogatókat, miért annyira híres ez a kiállítás? Aztán a helyszínre érve az addigi elképzeléseimet gyorsan felül kellett írnom. Sokkal monumentálisabb, látványosabb és szervezettebb volt minden, mint ahogy elképzeltem korábban. A beléptetés gördülékenyen haladt, könnyedén kezelték a szervezők a nagy emberáradatot. A külső parkolókból a látogató pár perc alatt a külön buszok segítségével a főbejáratnál találhatta magát, ahol a belépés után elé tárult a látvány. A hihetetlen alapterületű standokon, kivétel nélkül az összes gyártó minden terméke kipróbálható volt bárkinek. Olyan technikai felszereléseket tudott kezébe fogni a halandó fotós, amit csak a hivatásos profik engedhetnek meg maguknak a munkájuk során. Az elmúlt időszakban szinte minden nap emlegetett, mindenki számára érzékelhető válság persze itt is érzékelhető volt. Az előző kiállításhoz képest egy kicsi visszaesés volt a kiállítók számában, de ez semmi esetre sem ment a minőség rovására. A szeptember 21 és 26 között megrendezett vásáron 1251 kiállító mutatta be termékeit a világ minden tájáról. Nem volt olyan termék, márka aminek kiállítási helyét az információs pultnál ne tudták volna megmondani. A kiállításon eltöltött két napomból az elsőn a HASSELBLAD standjának vendége voltam. Lehetőségem volt kipróbálni a legújabb H4D-31 kamera mellett a régi analóg típusokat is. Lenyűgöző volt ezeknek a gépeknek a felépítése, minősége. Azt mondják, a jót könnyű megszokni, így nem csodálom, hogy kicsit nehezemre esett visszaadni a próba után a kamerákat. A gépek kipróbálásához a HASSELBLAD megteremtette a legjobb környezetet: modellek lélegzetelállító ruhákban és sminkkel, a tárgyfotózás kedvelőinek egy műtermi körülmények közé beállított korom fekete Ferrari. A Ferrari jelenléte a standon nem volt egyébként véletlen, hiszen a Photokina alkalmával jelentették be a Ferrari és a HASSELBLAD közös kooperációjában készült tűzvörös, ágaskodó paripával ellátott H4D kamerát. Igazán felejthetetlen élményeket sikerült szereznem vendéglátóim jóvoltából.

A kiállításon eltöltött második napomon volt lehetőségem igazán körülnézni a többi standon. Reggel már nyitásra a kapuban voltam, és a kiállítói kártyám segítségével a nagyközönség előtt sikerült bejutnom a standokhoz, ezzel nyerve egy kis egérutat a tömeg elől. Fényképezőgép a nyakba, fotóstáska a háton és indulhatott is az egész napos túra a fotózás világában. Többen tanácsolták nekem, hogy ne ragadjak le egy-egy helyszínen, mert akkor esélyem sem lesz végignézni mindent. Ezt megfogadva próbáltam valamilyen rendszerben haladni sorról-sorra, de ez hamar sikertelennek bizonyult, miután észrevettem, hogy a kiállító csarnokoknak még emeleti szintjei is vannak. Ezután inkább a megérzésemre hagyatkozva haladtam, és álltam meg a számomra érdekes standokon, na meg egy kis grill kolbászra és egy pohár sörre a büféknél, hamár Németországban voltam. Több konklúziót is levontam az itt eltöltött idő alatt. A gyártók egyre inkább kezdenek a képrögzítés terén is elmenni a manapság oly divatos 3D világ felé, több standon 3D videokamerák, fényképezőgépek és TV-k jelezték az új technika eljöttét. A másik, hogy egyre több területen, különösen az állványok és a stúdió világítás terén számomra ismeretlen keleti gyártók jelentek meg, amelyek komoly alternatívát kínálnak a már ismert márkákkal szemben, remélhetőleg megfelelő minőségben. Kétnapos látogatásom eredménye kisebb izomláz és jó pár szatyornyi termékismertető és leírás lett.