2009. szeptember 12., szombat

EISA MAESTRO 2009-2010

A történet még tavasszal kezdődött, amikor a FotoVideo magazin szervezésében megtaláltam az EISA MAESTRO pályázatot, aminek a témája a víz volt. Sokáig gondolkoztam milyen képeket töltsek fel, majd jó szokásomhoz híven az útolsó pillanatban választottam ki az alábbi 10 felvételt.

Akik ismerik a képeimet, észrevehetik, hogy némelyik felvétel eredetilag színes, illetve nem négyzetes formátumú volt. Az, hogy mindegyik képet áttettem ff-be, illetve megvágtam, egy hirtelen ötlet műve volt. Miután a nevezés megtörtént sokáig semmilyen hírt nem kaptam a páylázat felöl. Egyszer, amikor a FotoVideo szerkesztőségében jártam, mondtak annyit, hogy a 12-be bekerültem.
Aztán június végén kaptam egy üzenetet a hangpostámra, hogy azonnal telefonáljak be a szerkesztőségbe. Ezt meg is tettem, majd közölték, hogy első lettem a pályázaton.

1 megjegyzés: