2010. július 25., vasárnap

Fotomarathon 2010

Nagyon vártam már az idei Fotomarathont több okból. Egyrészről az utóbbi időben nem nagyon volt időm fotózni, és ez egy jó alkalom, hogy 12 órán keresztül kedvenc hobbimnak éljek. Másrészről, az első verseny, amin részt vettem kellemes emlékekkel tölt el, még ha a képek nem is valami nagy számok lettek.
Az idei évre két ötletem volt. Vagy egy helyen tanyázok le, állványra teszem a gépet és nem mozdítom, és ott lövöm meg valahogy a 24 témát, vagy "dinamikus" sorozatot készítek, ahol vagy a hosszú záridővel vagy a mozgások elkenésével érem el a kívánt hatást. Az utóbbi mellett döntöttem végül.
Indulásnál fekete fehérbe kapcsoltam a gépet és kezdődhetett is a loholás. A témák igen nehéz helyzetbe hoztak többször. Többször gondoltam úgy elég, abbahagyom. Végül is az akaraterő győzött, és fél kilencre végeztem a képekkel. Az egész napos loholás eredménye egy méretes vízhólyag a talpon, totális fáradság, és az alábbi képek lettek:

1. Tartsd a sor-SZÁM-ot
2. Formák és fények
3. Üveg és acél
4. Le is út fel is út
5. Ez már majdnem Amerika
6. Kör közepén állok
7. Mindennek ára van
8. Szorgos kezek
9. A szabadság "összeköt"
10. Mint a madár
11. Csupa víz
12. Egy kicsi mozgás mindenkinek kell
13. Viszi a hátán
14. Nekem ő a lexebb
15. Szemétség
16. Kapualjban
17. Egy kis boldogság
18. Gurulunk
19. Benne vagyunk nyakig
20. Az élet értelme
21. ....ban az igazság
22. Egyedül nem megy
23. Bújj hozzám
24. Ez itt a vég-e !?







2 megjegyzés:

  1. megérte a lótás-futás...szép csokor lett...tetszik,hogy bár elég széles témakört ölel,mégis összefüggő stílusban alkottál...gratula...

    VálaszTörlés
  2. Jó kis sorozat lett.
    Mondjuk nem tudom évről-évre mennyire lehet megújulni ebben. Azt hiszem nem egyszerű túl lépni az átlagos megoldásokon.
    A blogomon küldtem neked egy díjat, amit tovább adhatsz az általad kiválasztott személyeknek... :)

    VálaszTörlés